egyensúly

lassabb tempóban mérjük lépteinket. néha még felnézel az égre. s az egyik pillanatban mindkettőnk tekintete fent ragad .  aztán minden megy tovább csak nem tudjuk melyikünk körforgásában . talán a tiédben , mindig is a tiédben ment. 

s egy idő múlva kijózanodok átnyúlok a sötéten s beszabadítom a fényt . saját magamnak érvelek. mekkora becsapás is az egész. kikövetelem a jót hogy valahogy egyensúlyba legyenek . de ezen a mérlegen már semmi nem segít. mintha mozdíthatatlanul is elszánta volna magát hogy ő sohasem változik hogy ő mindig lent lesz . 

Vége

már nem az van hogy hagytuk porosodni ezt a kapcsolatot TE voltál az aki hagyta. TE voltál az aki erőltette s aztán , igazából nem is tudom mi történt aztán. mintha egy utadban lévő pocsolya lett volna s te egy könnyed mozdulattal ki kerülted azt . aztán a pocsolya felszáradt . olyan láthatatlanul mintha csak egy pillanat alatt történt volna s már senki sem emlékszik hogy ott volt. ott volt mert mi alkottuk. mert mi akartuk. de minden elhalványult bepárásodott előttem az üveg s én már nem akarok küzdeni azzal hogy folyamatosan letörlöm és az ujjaim mintáján keresztül nézem mi fog történni . köszönöm hogy volt de itt a VÉGE?!

köd

kicsit elkalandoztunk. elfelejtettük mind azt amink van . elfelejtettük hogy az idő mennyi sok mindent adhat nekünk néha . hogy annak hatására alakíthatunk fájdalomból boldogságot , hogy fel adhatunk valamit miatta vagy ép hogy bele kezdhetünk a dolgokba. csak álmodozunk arra gondolván hogy a valóságunk rosszabb mint ami ott történik . pedig lehet hogy csak a valóságunkat kéne alakítanunk úgy hogy hasonlítson az álombeli boldogságunkra. lehet hogy nyugtatom magam , s próbálom egy  ködön keresztül látni a dolgokat de talán a köd idővel belém ivódik olyan módon amennyire szükségem van rá .