fél

és nem hiszik el mennyire nehéz . mintha taszítanám az embereket de , hát mit is tennék ilyen környezetben . amikor csak hallgatom és hallgatom a rossz példákat és olyan rohadtul elrettentenek , tudod úgy tűnik hogy itt az erős lány semmi érzelem mindenkit elküld egy szóval, én ezt az erősséget inkább félelemnek keresztelném . félek már mindentől , folyton csak ezt látom magam előtt csalódás meg a többi és ne légy hitetlen , szeress meg bízz vagy ne higgy senkinek és menekülj . aztán meg rájössz hogy fogalmad sincs róla melyik a jobb.

magány, középpont és a valódi érték

és azon gondolkozunk hogy majd emlékeznek e ránk , hogy leszünk e valakik ebben az öt évben. nem mintha annyira szeretnénk vagy sóvárognánk az érzésért , csöppet sem zavartatjuk magunkat azon hogy nem tudják a nevünket hisz mi is kerüljük őket ha csak tudjuk. aztán megbeszéljük hogy magányunkat mikor osztjuk majd meg mással de soha nem tudjuk a választ és félünk hogy messze van még . sokat nevetünk és közben tudjuk hogy még sem vagyunk boldogak. aztán magyar órán amit annyira nem szeretünk mert mindig kérdeznek megtörik minden . ott ül középen s feltárja a szemeket , elmondja azt ami ott őrlődik bennünk. a megfelelési kényszer és ő elmondja mindenki előtt , a csendesek és a folytonosan nyerni vágyók előtt hogy vannak fontosabb dolgok az életben s majd mi rengetegszer jobbak leszünk ezeknél az embereknél, családanyaként , feleségként. jön valaki s felemeli a leszegett fejünket a szavaival, megtölt minket  és jobbá teszi a napunkat vagy talán az egész öt évünket. és tényleg rájövünk arra hogy mi a fontosabb nekünk a saját emberiségünk vagy a folytonos középpont. 

megmenteni a gondolataimat

mintha egyik pillanatról a másikra mindenki megváltozna. most úgy érzem senkit sem ismerek igazán ,még magamat sem ,hisz amikor kettő hónap után az emberek nem ugyanazok mint akik voltak a nyár elején, akkor vészesen kétségbe esem és igazából fogalmam sincs mit kéne tennem. csak darabokra szedem magamban a dolgokat és már nem tudom össze rakni már semmit sem tudok összerakni. a saját gondolataim kergetem vagy ők követnek árnyékként. néha azon kapom magam hogy folyton csak gondolkozok és már rosszul vagyok ettől az egész helyzettől . talán át kell értékelnem mindent amit eddig biztosnak éreztem . egy káosz lett minden. a legrosszabb pillanataimban nem tudom senkivel ezeket megbeszélni ,én beszélek ők hallgatnak , én kikészülök és senki nem tud semmit mondani amivel előrébb jutnék ezeken . de azt sem tudom mit szeretnék hallani.életem legkószább bejegyzése lett ,de legalább átérezhető a szétesés az emberi kapcsolataimban.

felelősként

persze minden megváltozott azóta . néha nevetnék magamon néha meg sírnék. felkapnám az emlékeim és csak nosztalgiáznék , tudnám hogy minden rendben van . rendben vagyok azt hiszem. mindig is így volt és tényleg nem kellett hozzá senki. rémisztő hogy akik régen a napjaimat jelentették most idegenek számomra . hogy mindenki akit kineveztem az érzelmeim rohamos változásainak felelőseként csak úgy eltűnt az életemből és én vagyok a felelős minden változásért. 

időre

nem akarom elveszteni önmagam az aki voltam és talán még vagyok is. elhanyagolom a dolgaim de ez már nem is arról szól. csak minden túl mélyen van ahhoz hogy tudjam most valóban képes vagyok erre meg erre? vagy csak álltatom magam . kivagyok fordulva önmagamból mondják . és igazából nem akarok és nem is tudnék ezzel vitatkozni. egyszerűn megszerettem a saját magányom amire rá voltam kényszerítve és nekem ez lett a normális kerékvágás. így biztonságban érzem magam , mintha mindentől megóvna ez az óvatosság másokkal szemben. pedig tudom hogy nem így van .. hagyjatok még egy kis időt úgy érzem erre van szükségem.

csodákra várva

"nekem senkim de senkim sincsen"
semmit sem csinálok már , persze van háttere a dolgoknak de hát milyen könnyű is mindig arra fogni .gyűlölöm magam emiatt hogy az utolsó dolgot is eltaszítom magamtól amit szeretek és még a bűntudat sem elég ahhoz hogy bármit véghez vigyek . nem akarom hogy igazuk legyen , hogy én nem bírom ki ezt az egészet , hogy nekem nehéz . nem , tényleg nem erről van szó. egyszerűen képtelen vagyok figyelni bármire , az életre, olyan könnyen elmegy minden mellettem . s majd a végén azon kapom magam hogy ez a szó mindenkire változik. lehetnék más. lehetnék . de nem megy mert azt se tudom milyen vagyok most. saját magam kísértem a gondolataimmal .

elcseszett

"nem passzolunk lélekben" Závada mindent leírt ezzel a mondattal,mindent amit érzek már egy jóideje ami az életemet foglalja magába . nem ,nem passzolok senkivel , és ilyenkor magamat hibáztatom , próbalok átalakulni mások elképzelésévé . micsoda elcseszett vágyakat tűzünk ki magunk elé. és közben fogalmunk sincs róla hogy ezt valaki próbálja betegesen magába marni. nem az akarok már lenni akire ő vágyik. hisz csak magunkra vágyunk  egy másik testben nemben vagy akármilyen formában .